Akinek tetszett, vagy nem tetszett, ajánlom Frank Schätzing: Raj c. könyvét. Van a kettő között párhuzam:)
A mindvégig közel nullfokosra hűtött, távolságtartó eleganciával fogalmazó szerző az egész távra okosan beosztott nyelvi erővel, földtanra támaszkodó hasonlatokkal, olykor szellemes neologizmusokkal (a kocsonya szimmetriádokba, mimoidokba, lengetegekbe rendeződik) kísérli meg láttatni az idegen bolygó térbeli formációkban kifejeződő "nyelvét", aktivitását, vegetációját, amelyet "geometriai szimfóniának" is neveztek már a bolygó kutatói. "Csakhogy mi süketek vagyunk erre a zenére. " Az első hidegzuhanyt azonban már jóval korábban, a regény legelején, a viszonyok vázolásakor megkapjuk: mivel az emberek hosszú évtizedek alatt sem találták meg a kulcsot a Solarishoz, a hatalmas, szuperkomplex, élő-lüktető monstrumba egész egyszerűen mindenki belefáradt. Utódaink megunták, lemondtak róla, és egyre inkább úgy vélik, hogy itt lenne az ideje lábjegyzetbe tenni a nagy galaktikus krónikában, és végre-valahára megnyugtatóan megfeledkezni róla. Pedig azt sem tudják, mit találtak. Végtére, a különös bolygó lehetne akár a galaxis ura, a mindenség szobrásza, egy új, nagyobb és varázsosabb világ cseperedő hírnöke, netán maga az Isten – ám ha nem tudunk közlekedni vele, előbb-utóbb elmúlik az újdonság varázsa, és a kozmosz hűvösében kihuny az érdeklődés mélyen emberinek és öröknek hitt lángja.
A Solarist egyesek Lem legjobb regényének tartják. Különösen figyelemreméltóak a minden emberi elképzelést felülmúló jelenségeket száraz tudományos nyelven leíró bekezdések, és a regény drámai párbeszédei, melyek sokrétű és gondolkodásra késztető írói, filozófiai üzenetet hordoznak. Lem szerint a Solaris a megismerhetetlennel való találkozásról szól. Nevek a SolarisbanSzerkesztés Sok más regényíróhoz hasonlóan Lem is "beszélő neveket" adott szereplőinek: Kris Kelvin neve valószínűleg egyszerre utal Krisztusra és a Kelvin hőmérsékleti skálára. Figyelemre méltó, hogy a Prométheusz nevű hajó fedélzetén érkezik. Prométheusz görög mitológia alak, aki az embereknek adta a tüzet, és ezért Zeusz a Kaukázus egyik sziklájához láncolta és minden nap egy keselyű tépte a máját. Harey neve valószínűleg a "Rheya" anagrammája, ez a név pedig Rhea görög istennőre utal, aki szorosan kötődik az óceánhoz. (Soderberg filmjében a Rheya nevet használja) Snaut neve valószínűleg az angol snout, ormány szóból származik.
Megelevenedik a lelkiismeret – mi pedig szemügyre vehetjük, mire megy az idegen élettel való kapcsolatfelvételben oly látványos kudarcot valló ember valami olyasmivel, amit elvileg a legintimebb módon ismer. És rémületes vonaglást kell észlelnünk itt is. A regény két, széles körben ismert, igen markáns szerzői olvasatot kínáló filmfeldolgozása (Andrej Tarkovszkij, 1972; Steven Soderbergh, 2002) sokat veszít azzal, hogy az ember és az idegen élet (lényegében az idegenség) megismerésének témáját elkerüli, és kizárólag az élővé vált lelkiismeret motívumára koncentrál (Tarkovszkij eredetileg el sem hagyta volna filmjében a Földet, és belső utazásra invitáló művét valóban könnyen kerek egésznek lehet elképzelni a csillagközi környezet nélkül is. ) Annyiban viszont érthető, hogy jól láthatóan egyik rendező sem akart a végletes, totális kudarc lehetőségéről beszélni, e nagy, sötét témát viszont csak az idegenbolygó-motívum elhagyásával tudták biztonságosan elkerülni – meg persze személyes alkatuk aktív érvényre juttatásával.
Kell A Férfi Könyv, 2024