Mikor már-már ott volt a nyomában, a szarvas nagyot szökkent, s már újra messze járt. Végül aztán eltűnt egészen. Az ifjú király csak akkor vette észre, milyen mélységes mélyre tévedt. Megfújta a vadászkürtjét, de nem jött semmi válasz, még a kíséret sem hallhatta. Közben beesteledett. Az ifjú király látta, hogy aznap már nem juthat haza; leszállt hát lováról, tüzet rakott egy fa alatt, s elhatározta, hogy ott tölti az éjszakát. Ahogy a tűz mellett üldögélt, s az állatok is köréje telepedtek, egyszerre mintha emberi hangot hallott volna. Körülnézett, de semmit nem látott. Eltelt egy kis idő; akkor megint hangot hallott, mintha nyögdécselne valaki a feje fölött. Fölnézett; hát egy vén anyóka kuporgott fönn a fán, s váltig azt jajgatta: - Hu-hu-hu, hú de fázom! - Gyere le, melegedjél meg, ha fázol - mondta neki. De az visszaszólt: - Félek, hogy megharapnak az állataid. - Dehogy harapnak - mondta az ifjú király -, gyere csak le nyugodtan, anyóka. Hanem az a vénasszony, az boszorka volt, és el akarta veszejteni a királyfit.
Otthon azt hitték, réges-régen széttépte már az oroszlán; senki sem gondolta volna, hogy még él. Volt is nagy öröm a háznál, mikor megérkezett! Hát még mikor elmesélte, milyen szép, délceg férje van, és milyen jól megy a sora mellette! Vége-hossza nem volt a csodálkozásnak meg az ünneplésnek. Ő meg, míg a lakodalom tartott, ottmaradt a szülői háznál, annak végeztével pedig visszatért az erdőbe. Nem sokkal később férjhez ment a kisebbik nénje is. Annak is ott szeretett volna lenni a lakodalmán. - Menj, ha kedved tartja - mondta az ura -, majd rendelek melléd két oroszlánt kísérőnek. - Gyere velem te is - kérlelte az asszony -, hadd mutassalak be a testvéreimnek. - Bajos dolog az - felelte a királyfi -, nem mehetek én olyan helyre, ahol világot gyújtanak, mert ha csak egy parányi gyertyafény is ér, nyomban galambbá kell változnom, és hét álló esztendeig a galambokkal kell szálldosnom a nagyvilágban. De a felesége váltig biztatta: - Majd én vigyázok rád, megóvlak mindenféle gyertyavilágtól!
Ott nekiült a munkának, dolgozott egész nap, egész éjjel, fölhasznált minden fortélyt, összeszedte minden tudományát, s addig föl se kelt a boszorkányasztala mellől, míg az alma piros felét át nem itatta gyilkos méreggel. Akkor aztán felöltözött almaárus menyecskének, kosarat vett a karjára, telerakta almával, legtetejére rátette a legszebbiket, a mérgezettet, s így indult a hegyen át a hét törpe házához. Mikor odaért, nagy hangon rákezdte: - Édes almát vegyenek! Szép almát vegyenek! Hófehérke kinézett az ablakon, megtetszett neki a szép gyümölcs, s ráadásul a menyecske olyan barátságosan kínálgatta, hogy azt nem lehetett szó nélkül megállni. - Venni vennék - mondta -, de nem szabad senkit beengednem, a hét törpe megtiltotta. - Ha nem veszel, nem veszel - rántott egyet a vállán a parasztasszony -, kapok én elég vevőt az almámra! De hogy te se búsulj, nesze, ezt a legszebbiket neked adom, kóstold meg! Hófehérke már-már kinyúlt érte, de nyomban vissza is kapta a kezét. - Nem - mondta -, semmit nem szabad elfogadnom.
– Ó Istenem, édes jó Istenem! fohászkodott fel a vén kecske, úgy tetszik nekem, hogy még élnek az én édes fiaim! Uccu, nem sokáig gondolkozott, haza szaladt, s ollót, tűt s cérnát hozott magával. Szép csendesen a farkas mellé guggolt, az ollóval kihasította a belét s hát abban a pillanatban egy kecskolló kidugta a fejét. Hasítja tovább, s im, egymásután mind a hat kecske kiugrik: kutyabaja sem volt egyiknek sem, mert a falánk farkas-barkas csak úgy lenyelte őket. A farkas és a kecskollók – Grimm mesék – MesenapokNa, volt öröm, de milyen öröm! A kecskollók ugráltak-bugráltak, nem találták helyöket széles jókedvükben. Mikor aztán jól kitáncolták magukat, mondta a vén kecske:– Elég volt a táncból, most szaladjatok a patakra, hozzatok köveket, töltsük meg a gyomrát farkas-barkasnak, míg aladtak a kecskollók, hoztak egy csomó követ, azt bedugták farkas-barkas hasába, a vén kecske meg szépen bevarrta a nyilást, de olyan ügyesen, hogy meg sem mozdult farkas-barkas. Aztán, usdi neki, vesd el magad, szaladtak haza!
Hanem a királyfi aznap meghagyta a szolgáinak, hogy mikor már a vendégek mind bevonultak a termekbe, kenjék be jó vastagon szurokkal a lépcsőt. Azok be is kenték; s ahogy most a lányka leszaladt, a bal topánkája benne ragadt a szurokban. A királyfi fölvette, nézegette, forgatta a pompás, parányi, színarany cipellőt, aztán gondosan eltette, és másnap elment vele a gazdag emberhez. - Ebből a házból akarok nősülni. Az lesz a feleségem, akinek a lábára ráillik ez az aranytopánka. Nosza, megörült a két mostohatestvér! Szép, kicsiny lába volt mind a kettőnek. A nagyobbik mindjárt fogta is a cipőt, s bement vele a szobájába, hogy felpróbálja. Hanem a nagyujja sehogyan sem fért bele; kicsi volt neki a cipő. Az anyja mellette állt, izgatottan leste a nagyravágyó asszony, lesz-e királyné a lányából. Gyorsan hozott egy kést, azt mondta: - Vágd le hamar a nagyujjadat! Ha királyné leszel, úgysem kell többet gyalog járnod! A lány levágta a nagyujját, beleszorította lábát a cipőcskébe, legyűrte a fájdalmát, és kiment a királyfihoz.
Itt van az ősz. Kelj útra a mesékkel! A nyári nagy utazások után kicsit bezártnak érezhetjük magunkat, ahogy egyre rövidülnek a nappalok, egyre csípősebbek a reggelek. Pedig az utazásról a hidegebb évszakokban sem kell lemondani. Keljetek útra a mesékkel és járjátok be Magyarország, a nagyvilág és a Képzelet Birodalmának zegét-zugát! Útra hívnak az ismert, meglelt és újragondolt népmesék, békebeli és kortárs szerzők vándormesé szeptember 30. a Népmese napja, mi már előre ünneplünk, s ünnepelni hívunk több tucat meséskönyvvel, melyeket 2022. 09. 22. és 25. között kedvezményes áron rendelhetsz webáruházunkból!
Kell A Férfi Könyv, 2024