Az így nyert tiszta pezsgőt szükség szerint likőrözik az expedíciós likőrrel, majd a kereskedelmi palackokba palackozzák. Az erjesztésnek teret adó magnum palackok újbóli felhasználásra kerülnek. A transzvázé eljárás kevésbé munkaigényes, és így némileg olcsóbb a hagyományos eljárásnál, a nagyüzemi előállítás szempontjai szerinti további előnye, hogy lehetővé teszi a hagyományos eljárásnál egyenletesebb minőségű pezsgő előállítását, kiküszöbölve az egyedi palackokban történő erjesztés természetes ingadozásait. A hazai kínálatban jól ismert képviselői például - a teljesség igénye nélkül - a Hungária pezsgőcsalád tagjai, a Cezar pincészet Cezar és Henry pezsgői, valamint a Törley középkategóriás, palackban erjesztett pezsgői. A "hétköznapi pezsgőfogyasztó" poharába leggyakrabban tankpezsgő kerül, vagyis a Metodo Charmat-Martinotti vagy Metodo Italiano szerint készült pezsgő, ahol a pezsgőre jellemző szénsavasságot eredményező másodlagos erjedés nem a palackban megy végbe, hanem nyomásálló rozsdamentes acéltartályokban.
Champagne pincészeteit az UNESCO 2015-ben a világörökség részének nyilvánította. A területen a mészkő az uralkodó talajtípus, a föld errefelé tápanyagban szegény, amit a régió klímája további kihívás elé állít. A tenyészidőszak átlaghőmérséklete hűvösebb, 16 Celsius fok, gyakoriak a téli és tavaszi fagyok, itt a szőlők cukorfoka alacsonyan, míg a savaik magasan maradnak. Így már adja magát, hogy itt pezsgőt kell készíteni, csakhogy valakinek ezt is ki kellett találnia. A pezsgőkészítéshez nélkülözhetetlen eszközök, mint amilyen a nyomásálló tartály, az elég vastag falú üvegpalack vagy a dugót visszatartó drót, a 19. századig nem álltak rendelkezésre. Dr. Christopher Merrettől Dom Pérignonon át Madame Clicquot-ig, pontosabban pincemesteréig sokan tettek hozzá a mai értelemben vett pezsgőkészítési eljárás kialakulásához, és itt most persze csak a tradicionális módszerről beszélünk. Az alábbi ábra még azt is megmutatja, hogy a művelési mód is szabályozott champagne-ban: Champagne klímájára hangolt művelésmód: felül Taille Chablis (chardonnay), alul a Cordon de Royat (pinot noir).
A bortermelés ekkortájt a szerzetesek feladata volt, akik a templomok melletti szőlőültetvényeken gazdálkodtak és szakrális célokra készítették a borokat. A köztudatban elterjedt legendával ellentétben nem a híressé vált Dom Perignon szerzetes találta fel a pezsgőt. Bárhogy is történt, a champagniaknak mindenesetre jól jött a dolog, hiszen mindig is irigykedtek burgundi szomszédaik hírnevére. Champagne hűvösebb klímája azonban nem igazán előnyös a vörösbortermelés szempontjából, mivel a tökéletlen érés alacsony cukortartalmú savasabb szőlőszemeket eredményez, és az ebből készült bor korántsem lesz oly testes, mint burgundi rokonaik. Champagne pincemesterei ezért folyton a problémát áthidaló újításokon törték a fejüket és a legrégebbről ismert feljegyzés szerint, Benedek-rendi szerzetesek már 1531-ben készítettek egy Blanquette de Limoux nevű habzó bort a Carcassonne melleti Saint Hilaire apátságban. Egy évszázaddal később, egy Christopher Merret nevű angol tudós írásban dokumentálta a borhoz adagolt cukorral előidézett másodlagos fermentáció folyamatát, tehát hat évvel korábban, hogy Dom Perignon belépett a Hautvillers apátságba, és majdnem 40 évvel a szerzetes találmányának bejelentése előtt.
Kell A Férfi Könyv, 2024