- A Dögcsillag rendszerébe - felelte Roosta -, amely minden világok leggonoszabbika az egész Galaxisban. - Van ennivaló arrafelé? - kérdezte Zaphod. - Ennivaló? - lepődött meg Roosta. - A Dögcsillag rendszerébe viszik, és egyéb gondja sincs, mint hogy van-e ott zaba?! - Evés nélkül nem biztos, hogy kibírom odáig. Az ablakon át semmi más nem látszott, csak az erősugarak vibráló fénye, és néhány kivehetetlen zöld maszat, feltehetőleg a dögcsillagi vadászok elmosódó alakjai. Ennél a sebességnél az űr maga is meglehetősen szürrealisztikusnak hatott. - Itt van! Szívogassa egy kicsit - ajánlotta fel Roosta Zaphodnak a törülköző csücskét. Zaphod úgy meredt a másikra, mintha váratlanul egy rugóra járó kakukk pattant volna ki annak homlokából. - Teli van tápanyaggal - magyarázta Roosta. - Ilyen malacul szokott enni, vagy mi? - kérdezte Zaphod. - A sárga csíkok fehérjében dúsak, a zöldekben sok a B- és a C-vitamin, az apró rózsaszín virágok pedig csírakivonatot tartalmaznak. Zaphod elképedten vette át a feléje nyújtott törülközőt.
Az éttermet emberek és dolgok felszabadult csevegése töltötte ki. A hangfoszlányok egzotikus növények illatával keveredtek, amelyhez extravagáns ételek és csalóka italok aromája vegyült. Eközben odakint az egyetemes kataklizma lélegzetelállító kifejlet felé közeledett a tér végtelen tartományában. Max az órájára pillantott, és egyetlen lendülettel a színpadon termett. - Nos, hölgyeim és uraim - mondta boldogan -, remélem, jól érzik magukat ezekben az utolsó percekben. - Igen - kiáltották jó páran azok közül, akik igent szoktak kiáltani, ha egy komédiás megkérdi a közönséget, jól érzik-e magukat. - Na, hát ez remek! - lelkesedett Max. - Igazán remek. Miközben pedig a fotonvihar kavargó örvényei köröttünk gyülekeznek, készen arra, hogy ízekre tépjék az utolsó vörös napot is, megnyugvással tölt el a tudat, hogy kényelmesen hátradőltek székeikben, s rövidesen együtt fogjuk végigélvezni ezt a mindannyiónk számára minden bizonnyal feledhetetlenül izgalmas végső élményt. Hatásszünet következett.
81 - Pörkölt! - fröcsögte a testőr. Pörkölt Desiato természetes módon most sem válaszolt. Természetfeletti módon azonban igen. Hirtelen megcsörrent előtte a pohár az asztalon, az egyik villa a levegőbe emelkedett, és a pohárhoz koccant. Ezután a villa ismét elfoglalta korábbi helyét az asztalon. A testőr elégedetten dörmögött magában. - Ideje elindulni, Mr. Desiato - motyogta. - Nem lenne tanácsos kivárni a tolongást a maga állapotában. Jó volna szép nyugodtan, kapkodás nélkül célba venni a következő show-t. Hatalmas közönség volt. Óriási siker! Kakrafoon. Ötszázhetvenhatmilliárd-kétmillió éve. Biztos nagyon vártandotta már, ugye? A villa ismét felemelkedett, várt egy kicsit, elbizonytalanodott, majd újból a helyére zökkent. - Ne mondja már! - biztatta a testőr. - Meg fogta látni, remek leszt! Le fogta taglóztni őket! - Dr. Dan Strassenfressen minden bizonnyal gutaütést kapott volna, ha hallja a testőr beszédét. - Nagyon meg tudja fogni őket, amikor a fekete hajó a napba zuhan. És ez az új hajó valóságos szépség.
- lepődött meg Ford. - Ühüm. - Muszáj épp most?! A hajó folytatta a rázkódást és a dübörgést. A hőmérséklet emelkedőben volt. A világítás tovább gyengült: minden energiát, amely nem a komputer tea körül forgó gondolatait szolgálta, a rohamosan gyengülő erőtérbe pumpáltak. - Ühüm! - erősködött Zaphod. - úgy gondolom, hogy ő segíteni tudna nekünk. - Biztos, hogy a gondolkodni igét akartad használni? Válogasd meg jobban a szavaidat! - Van jobb ötleted? - Hát... hmmm... - Értem. Mindenki a középső konzolhoz! Gyerünk! Trillian, Majomember, ti is! Mozgás! Összegyűltek mind a középső konzol körül. Zavartan leültek, és megfogták egymás kezét. Szerfelett hülyén érezték magukat. Aztán Zaphod harmadik kezével lekapcsolta a villanyt. A hajó sötétségbe borult. Odakint, a 30 megabántos Ziher-Dajng Foton-Ton ágyúk mennydörögve folytatták az erőtér szétszaggatását. - Koncentráljatok - sziszegte Zaphod - a nevére! - Mi a neve? - kérdezte Arthur. - Negyedik Zaphod Beeblebrox. - Micsoda? - Negyedik Zaphod Beeblebrox.
Zaphod bal feje kijózanodott, miáltal a jobb még mélyebbre süllyedt az ital mámorába. - Ja? - mondta. - Körülnéztem egy kicsit. Azt akarják, hogy keressem meg azt az embert, aki az Univerzumot irányítja, de nekem nincs kedvem találkozni vele. Szerintem a pasas nem tud főzni. A bal feje végignézte, amint a jobb elmondja a mondókáját, aztán rábólintott. - Így van - mondta. - Igyál még egyet. Ford ivott még egy pángalaktikus gégepukkasztót, amit egyszer úgy jellemzett valaki, mint a bikacsökös rablótámadás alkoholos megfelelőjét, tudniillik sokba kerül, és árt az ember fejének. Akármi történt is döntötte el Ford, nem számít. - Ide hallgass, Ford - mondta Zaphod -, minden nagyon klassz és kóser. - Úgy érted, hogy minden a tervek szerint halad? - Nem - mondta Zaphod -, nem úgy értem, hogy minden a tervek szerint halad. Az se klassz, se kóser nem volna. Ha mindenáron tudni akarod, hogy mi történt, elég, ha annyit mondok: zsebemben volt az egész társaság. Oké? Ford vállat vont. Zaphod belevihogott az italába.
Befordultak a sarkon, egy mozgó járdára, amely hatalmas, barlangszerű térségen át vezetett a homályos messzeségbe. A csarnok szektorokra oszlott, mindegyik szektorban egy-egy étkező társaság űrhajója parkolt. Némelyik hajó kicsi volt és praktikus, a sorozattermékek közül való, de voltak itt fényes és hatalmas luxushajók is, a leggazdagabbak játékszerei. Miközben Zaphod a hajók között haladt, olyasmi csillogott a szemében, ami a mohó bírvágy kifejezésének tetszett. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: Zaphod szemcsillogása, egyértelműen a mohó bírvágynak volt tulajdonítható. - Ott van Marvin - hívta fel Trillian a többiek figyelmét. A mutatott irányba néztek. A távolban egy apró fémalak látszott, amint csüggedten dörgöli egy kis ronggyal az egyik hatalmas napcirkáló ezüstszínű burkolatát. Az emeletnyi magasságban húzódó járdáról sűrű közönként széles, átlátszó csövek vezettek le a padlószintre. Zaphod átlépett egy ilyenbe, és lágyan leereszkedett. A többiek követték. Amikor Arthur Dent később visszaemlékezett erre a lebegésre, úgy gondolt rá, mint legélvezetesebb élményére az egész galaktikus utazás során.
- Ja - mondta Zaphod. - Legalábbis azt hiszem, hogy az enyém volt. Az a helyzet, hogy elég sok időt töltök mostanában a koponyáimon kívül. Szemügyre vette maga körül a különböző alakzatokat; amelyek végre rendes alakzatokká kezdtek szilárdulni, ahelyett hogy amolyan elmosódott, hullámzó és alaktalan alakzatok lettek volna, mint eddig. - Szóval... - mondta. - Szóval, mit? - kérdezte Ford. - Szóval, ez lett a vége - mondta Zaphod bizonytalanul. - Itt fekszünk holtan... - Állunk - javította ki Trillian. Itt állunk holtan - folytatta Zaphod - ebben a kietlen... étteremben - fejezte be a mondatot helyette Arthur Dent, aki időközben feltápászkodott, és legnagyobb meglepetésére tisztán látott mindent. Jobban mondva nem attól lepődött meg, hogy lát, hanem attól, amit látott. - Szóval - folytatta Zaphod csökönyösen -, itt állunk holtan ebben a kietlen... ötcsillagos... - tette hozzá Trillian. étteremben - fejezte be Zaphod. - Hát nem fura? - jegyezte meg Ford. - Bizony, az. - De azért a csillárok szépek - mondta Trillian.
- Kopj le - javasolta a férfi. - Nocsak - mondta Ford azon tanakodva, hogy vajon bölcs dolog-e, amit mond. - Mért, kicsoda maga? A férfi egy pillanatra elgondolkodott. Nem volt hozzászokva az effajta kérdésekhez. Mindazonáltal, egy idő után kirukkolt a válasszal. - Én vagyok az a pasas, aki azt mondja neked, hogy kopj le - felelte -, mielőtt lekoptatnálak. - Ide hallgasson - mondta Ford idegesen, s azt kívánta, bárcsak a feje abbahagyná a pörgést, hogy végre nyugodtan elemezhetné a szituációt. - Ide hallgasson - folytatta -, én régi ismerőse vagyok a Pörköltnek, és... Pörkölt Desiatóra nézett, aki még csak nem is pislantott egész idő alatt. és... - ismételte meg Ford, miközben alkalmas szót keresett az "és" utánra: A nagydarab férfinak egy egész mondata akadt erre a célra. Ki is mondta. - És én Mr. Desiato testőre vagyok - hangzott a mondat -, tehát én vagyok felelős a testéért, a tiedért viszont nem vagyok felelős, úgyhogy jobb, ha elviszed innen, mielőtt valami baja esik. - Álljon meg a menet!
- kérdezte Gargravarr hangja. még nem. Zaphod megkerülte a rakás törmeléket, aztán az egyik épületroncsot, amelyik eltakarta előle a kilátást. Innen jól fel lehetett mérni a Dögcsillag B Világának tájképi értékét. - Na jó - mondta -, akkor egyszerűen csak körbecaplatok. - Nem - mondta Gargravarr. - A Turbomixer készen áll a fogadására. Jöjjön utánam! - Ööö... csakugyan? - mondta Zaphod. - Ez érdekes lesz. Úgy értem, magát követni. - Majd zümmögök magának - felelte Gargravarr. - Kövesse a zümmögést. Lágy, sirató hang szállt a levegőben. Fakó, szomorú hang, minden fókusz és középpont nélkül. Zaphodnak nagyon kellett koncentrálnia, hogy kiderítse, merről is jön tulajdonképpen. Lassan, mintegy révületben, botorkálni kezdett a hang nyomában. Mi mást tehetett volna? 40 10. fejezet Az Univerzum, mint már megjegyeztük, idegesítően nagy hely. Olyan tény ez, amit a legtöbb ember, saját nyugalma érdekében, hajlamos figyelmen kívül hagyni. Sokan vannak, akik boldogan elköltöznének valami kisebb helyre, amit saját maguk terveztek.
Kell A Férfi Könyv, 2024