Más szóval: ebben ismerhető fel a sajátosan mondatszerű j e l e n t é s ü k. Ennek a sajátos jelentésfunkciónak a jelölésére e tárgykörben használt harmadik sza vunk kínálkozik: az értelem szó. (Természetesen: többhelyütt megtalálható másnyelvi megfelelőkkel. ) Azon az alapon, hogy a meghatározott jeltárgyak kal rendelkező alapszavaknak az alakítási és elrendezési módját — ragokkal, jelekkel való ellátásukat, sorrendbe állításukat és a megfelelő funktorok felhasználását — ez a szerep teheti értelmessé. Értelmet is számottevően mű ködtető, gondolati műveletet is tartalmazó hatásuk alapján mondhatjuk azt, hogy közülük a tudományos nyelv tényleges kijelentéseinek az értelmük adja a jelentésüket. (Az itteni szóhasználat többekétől eltér, ugyan akkor alighanem zavaróan fölösleges lenne ezeknek a szóhasználatoknak a híveivel közvetlenebb vitákba bonyolódni. Az itt előadottak nem más szó használatoknak a viszonylagos jogosultságát kívánják megkérdőjelezni, ha nem az itteni szóhasználat viszonylagos jogosultságáról, célszerűségéről kí vánnak meggyőzni.
A különböző szűkítési műveleteket, a differenciálást pedig ez után érdemes megkezdem, fölhasználva ehhez a meg lévő élőnyelvi és szakszavakat. (Föltételezve: az a tény, hogy több ilyen szó is van, nem lehet független attól a körülménytől, hogy a kutatott funkciók maguk is többfélék. - Talán ismét nem árt itt viszont hangsúlyozni, hogy fő célunkat a nyelvi műalkotás, jelentésé"-nek megvilágítása adja. Nem lehet tehát feladatunk annak tisztázása, hogy ugyanakkor egyes sajátosan nyelvtu dományi célok - pl. a szintaktikai és fonológiai szerkezet megvilágításáé — mit mutatnak leginkább praktikus eljárásnak, és mit kevésbé ilyennek. ) 7 A legtágabb általánosság pedig abban mutatkozik, hogy azok a dolgok, amelyekkel valahogyan kapcsolatba kerülünk — tehát a nyelvi és a nem-nyel vi jelenségek egyaránt! — valamiképpen hatnak ránk. Legközvetlenebb hatá suk: érzéki benyomáskeltésük azonban önmagában véve még annyira általá nos és magától értetődő számunkra, hogy legföljebb tudományos vizsgáló dásokban lehet szükség ennek mint ténynek a leszögezésére.
Ebből - különböző tényezők bo nyolult, többszázezeréves kölcsönhatásában — kifejlődött valamilyen képes ség, mely a dolgokra már nem puszta jelenség-voltukban reagál; nem pusztán érzetekkel (melyeket a dolgok külsődlegesebb tulajdonságaikkal idéznek elő). Példát véve: az ember már nemcsak azt észleli, hogy a füst marja a szemét tüdejét, ugyanakkor viszont meleget is ad, hanem a füst észleléséből tűzre, sőt esetleg a tűzgyújtók céljaira is következtetni tud. Ezek "szimptómáját" ismerve föl a füstben, több-kevesebb biztonsággal ezeket a célokat is "tudo másul veszi", s ennek eredményeképpen reakciói is ennek fognak megfelel ni. (Tehát nemcsak köhögni fog, ha beszívja, s odábbmenni, mikor meglátja, — vagy, ha éppen fázik, akkor megközelíteni -, hanem, mondjuk két füst csík fölszállását észlelve majd kiadja az így leírható hangsort: "Pistáék jelzik: nem találtak semmi érdekeset — hagyjuk itt a holmijukat, és induljunk a jobbfelé vezető ösvényen tovább! ". Következő lépésként pedig társaival együtt feltűnő helyen útbaigazítást hátrahagyva elindulnak jobbra az ösvé nyen. )
Kell A Férfi Könyv, 2024